A Vöröstorony (1000 éves határ)

Nagyszebentől 28 kilométerre délre, az Olt partján kőből épült romos őrtorony védi a Déli-Kárpátokon átvezető hegyszoros bejáratát. (Az azonos nevű falu a toronytól keletre, a hegy túloldalán, egy tágas völgyben húzódik meg.) A tízszer tízméteres alapterületű, egykor kerek építményt a nép Hasadt-toronynak nevezi, mivel egyik fele az évszázadok során lehasadt. Helyén eredetileg másik torony állt, melyet magas védőfal és vizesárok vett körül. A régi torony, amely valószínűleg vöröses színéről kapta nevét, egy, a kora középkorban elpusztult római erődítés köveiből épült. Vöröstorony első írásos említése 1383-ból maradt fent. A terület akkoriban Fehér vármegyéhez tartozott és a mindenkori erdélyi vajda fennhatósága alatt állt.

A Vöröstorony

V. László 1453-ban Vöröstornyot, Talmács és Latorvárat a hét szászszéknek adta, azzal a kikötéssel, hogy Talmács várát rombolják le, Latorvárat és Vöröstornyot pedig erősítsék meg. A szászok a királlyal kötött megállapodás szerint lerombolták Talmács várát (már csak néhány falmaradványa áll nyolc kilométerre, északra, egy hegycsúcson) és megerősítették Latorvárt. Vörös-tornyot azonban 1533-ban elmosta a megáradt Olt. A mai úgynevezett ágyútornyot 1538-ban emelték az elpusztult erődítés helyén. Elődjéhez hasonlóan hajdan ezt is erős fal védte.

A Vöröstorony

A Vöröstornyi-szoros kezdettől fontos kereskedelmi útvonalnak számított. Mindemellett számos történelmi esemény színhelye is volt. 1242-ben itt vonultak ki a tatárok Magyarországról. Állítólag 1330-ban a szoroson át haladt Róbert Károly tőrbe csalt serege (a valódi helyszín Brassótól délre, a Prahova-völgyi Posada volt), 1395-ben Zsigmond király szintén ezen az útvonalon indult Nikápolyba.

A Vöröstorony

Ismerd meg Erdély nevezetességeit:

Itt verte meg Hunyadi János a gazdag zsákmánnyal Konstantinápolyba igyekvő Ali béget, s végül 1849-ben Bem József ugyancsak a Vöröstornyi-szorosban aratott fényes győzelmet a cári orosz sereg fölött. A szabadságharc leverése után a torony elvesztette harcászati jelentőségét. Az omladozó építmény köveinek jelentős részét széthordták a környékbeliek.

A Vöröstorony

Rendelje meg Ön is magazinjainkat!

A torony közelében ajánljuk még:
Szebeni-havasok
Kerc, cisztercita apátság
Transzfogaras
Nagydisznód
Kereszténysziget
Nagyszeben
A Fogarasi-havasok

A torony térképen:

Forrás: szaszandras.info

Check Also

Gyimesi sajt, túró

Amíg a tanult, diplomás emberek előrébb vitték az országot, addig a „buta paraszt” mit csinált?

“Fiam, te azt mondod nekem, hogy” csakis a tanult emberek vitték előre az országunkat? “A …