Máriaradna

Máriaradnai bazilika

A Máriaradnai bazilika egy kellemes megálló, pihenőhely lehet Erdély felé tartva. Máriaradna a magyar Mária kegyhelyek egyike. Az Arad megyében található Ferences temploma híres búcsújáró hely.

Máriaradnai bazilika

Kegyképét 1668-ban vásárolta Vrichonassa György katolikus bosnyák kereskedő egy olasz kereskedőtől, mely a régi kápolna oltárát díszítette. 1695-ben Lippa visszafoglalása után a török ezt is felgyújtotta, de a kép a tűzben sértetlen maradt, a kápolna lángoló tetejéről pedig tüzes cserepek hullottak a bámuló törökök közé. Erre a török vezér a gyújtogatókat kivégeztette.

Rendelje meg Ön is magazinjainkat!

Máriaradnai bazilika

A templomot felújították, majd 1756-ban kolostort építették mellé. 1732-óta az Aradiak búcsújáró helye. A török palánkvárat épített itt, melynek nyoma sem maradt. 1910-ben 2858 lakosából 1606 román, 1002 magyar és 187 német volt. A trianoni békeszerződésig Arad vármegye Máriaradnai járásához tartozott.

Máriaradnai kálvária domb

Ismert és híres búcsújáróhely, többek között a kunszentmártoni zarándokok számára is, akik a trianoni békediktátumig minden év pünkösdjére zarándokoltak el gyalog Máriaradnára. Az ő bőkezűségüket őrzi máig a kegytemplom 14 stációs képe, valamint a templom közelében található Szent Rókus szobor is. A templom mögött érdemes megmászni a kálvária dombot is.

Márianadna térképen:

A legjobb helyeket Erdélyben a térképünkön találod:

Check Also

Solymos vára, Lippa