A Tordai sóbánya

A Tordai sóbánya – bejárat

A tordai sóbánya számos látogatót vonz, a világ minden tájáról érkeztek már ide: Magyarországról, az Egyesült Államokból, Mexikóból, de Japánból is.

Tordán a só kitermelése felszíni kamrák formájában már a  rómaiak  idején megkezdődött, a bányászatot igazoló dokumentumok 1271-re vezethetők vissza, amikor hivatalosan is létrehozták a sókamarát. A sót legelőször -statikai okok miatt- a harang formájú nagytermekben termelték ki (József, Mária Terézia és Antal termek), majd 1850 után a trapéz alakú aknákban folytatták. Ezzel az ásási móddal nagyobb mennyiség kitermelése vált lehetővé ugyanabban a mélységben. 1853-ban elkezdték a Ferenc József galéria ásását, melynek teljes hossza 917 méter. Ezzel egy időben felújították a Mária Terézia aknát, és mellette megnyitották a Gizella és Rudolf aknákat is. Egy-egy ilyen akna méreteire jellemző, hogy több százezer tonna sót biztosított, több évtizeden keresztül.

Vidd magaddal Erdélyt a telefonodban, töltsd le innen az applikációnkat:  
Erdély applikáció

A Tordai sóbánya

A bánya négy részből áll:

  • Rudolf akna: itt található a panoráma lift, a koncertterem, sportpálya, minifoci, golf és a gondola.
  • Gizella akna: aki gyógykezelésekre vágyik, itt veheti igénybe azokat.
  • Terézia akna:a harang alakú részben egy só “vízesés” is található.
  • Antal akna: ez egy elszigetelt terem

A Tordai sóbánya – Rudolf akna

A bánya összes termének kivételes akkusztikája van, a harang formájú aknákba (a Mária Terézia látogatható) érdemes lekiabálni.  A benti hőmérséklet állandóan 10-12 fok között van, ezért tanácsos meleg ruhát vinni magunkkal! A látogatás gyalogosan történik, így a termeket légszennyezés nem éri, gyógyulásra kiváló hely. Teljes bejárása egy jó óra alatt lehetséges. A bánya látogatóterének infrastruktúrája Európai Uniós támogatással újjászületett, belső csónakázó, panorámalift, óriáskerék, játszótér stblétesültek, a belső világítása pedig alapjaiban változott meg. Az amerikai Business Insider magazin a világ 25 hihetetlen látványossága közé sorolta a tordai sóbányát. 

A Tordai sóbánya – lerakódott só a lépcsőkön

A gyógyulni vágyók részére egy elkülönített terem áll, melyhez orvosi rendelő, fitnessterem és mosdók tartoznak. A turisták különböző szabadidős tevékenységek közül is választhatnak bányalátogatásuk során.  A Rudolf tárnában minigolfpályák, bowlingpályák és óriáskerék található, a Terézia tárnában pedig csónakázni lehet. Ezeken kívül egy Sportpálya, 7 személyes panorámalift és egy 4 személyes lift is a látogatók rendelkezésére áll.

Rendelje meg Ön is magazinjainkat!

A Tordai sóbánya

Milyen gyógyhatásokkal rendelkezik a bánya?

Leginkább azoknak ajánlott az idelátogatás, akik bőr- vagy légzőszervi problémákkal küzdenek.

Asztma, allergia, hörghurut, polip, és legyengült immunrendszer esetén nagyon jó hatással van a sós levegő. Sikeresen kezelhetőek az allergia vagy fertőzések esetén kialakult légúti megbetegedések is.

A Tordai sóbánya

Kiknek nem ajánlott?

  • a 3 év alattiaknak, és 65 éven felettieknek
  • súlyos asztmásoknak, és légzési komplikációkkal küzdőknek
  • TBS-eknek, tüdőrákosoknak
  • szív- és érrendszeri betegséggel, szívelégtelenséggel küzdőknek
  • magas vérnyomásosoknak
  • perifériás és központi idegrendszeri problémák esetén
  • műtétek után 1-2 hónappal
  • súlyos depressziós, és klausztrófóbiás személyeknek

Egy sikeres kúra a felnőttek esetében legtöbb 14-18 napig tart, a gyerekek pedig maximum 7-10 napig járhatnak rendszeresen le a mélybe. Ajánlott vastagon öltözni, hiszen a lenti hőmérséklet maximum 12 fok körüli.

A sóbánya térképen:

A legjobb helyeket Erdélyben a térképünkön találod:

Check Also

Gyimesi sajt, túró

Amíg a tanult, diplomás emberek előrébb vitték az országot, addig a „buta paraszt” mit csinált?

“Fiam, te azt mondod nekem, hogy” csakis a tanult emberek vitték előre az országunkat? “A …