Idén is két helyre invitáljuk önöket megnézni a tavasz csodáit:
– Negrileasa, Erdélyi szigethegység – 2 napos
– Kalonda-tető, Farkaslaka – 3 napos
Az egyik helyszínt Farkaslaka mellett találjuk. Korond és Székelyudvarhely között félúton, Farkaslaka közelében a Kalonda-tetőn találunk nárciszmezőket. A nárcisz védett növény, leszedése tilos, büntetést vonhat maga után. Mikor nyílik a nárcisz, mégis sokan jönnek el főleg Marosvásárhelyről, letépik és árulják a piacokon ezt a csodás növényt. Itt 850 méter körüli magasságban vannak a nárciszmezők, amik kisebb-nagyobb foltokat alkotnak. A Kalonda-tető a Hargita-hegység vulkáni platójának része, a mélyben húzódó harmadkori üledékeket itt vulkáni kőzetek borítják. Vízválasztót képez a Nagy- és Kis-Küküllő között. A Kalonda-tetőn már 150-200 éve foglalkoznak szénégetéssel. Farkaslaka lakóinak a fakitermelés mellett ez volt a legfőbb bevételi forrása.
Kirándulás a Kalonda-tetőre, Farkaslakára:
1. nap: Kirándulásunk reggeli indulással Békéscsabán kezdődik. Kisbusszal 420 km-t kell utaznunk oda és visszafelé is, de a pihenőket majd szép helyeken tartjuk. Odafelé megállunk Sebesvárnál, megnézzük a Havasrekettyei-vízesést, valamint a Tordai-hasadékot.
2. nap: A parajdi sóbányát fedezhetjük fel, majd természetesen ellátogatunk a Kalonda-tetőre megcsodálni a nárciszmezőket. Lehetőségünk lesz Korondon is szétnézni és vásárolni az árusok rengetegében, majd Székelyudvarhelyen is a főtéren sétálhatunk egy kicsit. Vacsora után fakultatív program részét képezi a medveles is.
3. nap: Hazafelé vesszük az irányt, Szovátán körbe sétálhatjuk a Medve-tavat, majd kisebb pihenőkkel utazunk tovább Torockóra, ahol a Székelykő szomszédságában ebédelni is lehetőség nyílik. A hegyektől a Király-hágón búcsúzunk el. Tehát maga a program igaz, csak 3 napos, de rengeteg látnivalót tartalmaz.



Nézz meg egy tavaszi kirándulásunkat filmen:
Kirándulás Negrileasa-ra:
A Torockói-hegység nyugati peremén, ahol az Erdélyi-Szigethegység az Erdélyi-Érchegységgel találkozik, Verespataktól délre, Abrudbányától úgy 25 km-re keletre e rendkívülien szép és változatos vidék gyöngyszemeként megtalálható Negrileasa-i nárciszmezőt keressük fel. Maga Negrileasa csak egy alig 70 lakosú tanyaközpont, ami Bucsony közigazgatása alá tartozik. A legszebb Erdélyi nárciszmezőt érdemes május végén felkeresni, amikor a virágok bódító illatukkal és elbűvölő fehér szőnyegleplükkel, teljes pompájukkal várnak minden odatévedő látogatót. A Kárpát-medence egyik legszebb részén a nárcisz itt a t.sz.f. 1150-1250 méteres magasságban, összesen úgy 40 hektárnyi területen virágzik. Főleg a dombtetők és a hegyek észak, észak-keleti oldalát lepi el tavasszal a sok fehér virág. Számuk sajnos, a legeltetés miatt, évről évre csökken. Nárciszmezőnek hívjuk azt a legelőt, mezőt, rétet, ahol az egy négyzetméterre jutó virágzó hagymák-tövek száma több mint 80.
1. nap: indulás reggel 7-8 óra körül (megbeszélés szerint) Békéscsaba-Szegedről, vagy Debrecenből és direkt az Erdélyi nárciszmezők felé fogunk tartani, de menet közben átvágunk a Gajna-tető platóján (1486m), ahonnan fantasztikus kilátásunk lehet a fél Erdélyi-szigethegységre. Ide kb. 20 km-t megyünk autóval vadregényes erdészeti úton, ahol patakok, vízesések, embermagasságú páfrányok szegélyezik az utunkat. Megnézzük majd az Alsóvidrai-vízesést is. Délután érkezünk a nárciszmezőkre, ahol minden évben a helyiek fesztivált is rendeznek és sajnos kétmarokkal szedik a nárciszt! Itt körülbelül 2 hektáron a hüvelyes gyapjúsás is virágzik, ami szintén csodálatos látnivalót nyújt. (A Debreceni, Szegedi, Békéscsabai indulási helyekhez legkönnyebben Budapestről IC-vel lehet eljutni). Szállásunk felé tartva vadregényes tájakon vezet az út, ahol bőséges vacsorával várnak majd a magyar szállásadóink.
2. nap: a bőséges reggeli után irány a Debreceni indulókkal az Algyógyi-vízesés és Algyógyi római fürdő, majd Nagyenyeden keresztül Torockó felé tartunk. A Szeged felé tartó csoporttal felkeressük a Retyezát néhány csodálatos helyszínét. Hazaérkezés az esti órákban.



A hétvégi kirándulások időpontjai:
2019 május 3.-4.-5. Békéscsaba (Farkaslaka) MEGTELT
Részvételi díj a háromnapos kiránduláson, ami 2 éjszakát, 2 reggelit és 2 vacsorát tartalmaz, tehát félpanziós: 34,500 Ft. Gyerekeknek 6 éves kor alatt 33% kedvezmény! A részvételi díj tartalmazza a Békéscsabai, indulást-érkezést, a teljes utazási költséget. Természetesen az indulás helyszínét a jelentkezők függvényében módosítani tudjuk. A biztosítás díját a részvételi díj nem tartalmazza.
Kirándulás Negrileasa-ba
2019.05.18.-19. Békéscsaba – Szeged MEGTELT
Részvételi díj, ami 1 éjszakát, 1 reggelit és 1 vacsorát tartalmaz, tehát félpanziós: 24,500 Ft. Gyerekeknek 6 éves kor alatt 33% kedvezmény! A részvételi díj tartalmazza a Békéscsabai, Szegedi, vagy Debreceni indulást-érkezést, a teljes utazási költséget. A biztosítás díját a részvételi díj nem tartalmazza.
VIGYÁZAT, A MEGADOTT IDŐPONTON CSAK HETEN TUDTOK VELÜNK JÖNNI!
Jelentkezni itt a honlapon, facebookon, vagy a turak.erdelyben@gmail.com e-mail címen, illetve telefonon is lehet: +36706775870
Fedezd fel Erdélyt térképen:
FPeter Tur Transylvania SRL Cod Unic Inregistrare: 3419966 J5/325/2015
Sediu social: Salonta, Strada Kulin György Nr. 37