Csíksomlyói búcsú 2019

A csíksomlyói búcsú a székelyek 1567-ben kezdődő, katolikus hitük megvédéséért hálát adó fogadalmi zarándoklata, amely 1990-től kezdődően mára már az összmagyarság legjelentősebb keresztény eseményévé vált. A magyar katolikus és keresztény hívők által minden év pünkösdjén, több százezer résztvevő jelenlétében megtartott búcsú az erdélyi Csíksomlyó kegytemplomában és a közeli Kissomlyó-hegy és a Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben. A csíksomlyói búcsú története 1444-ig nyúlik vissza, amikor IV. Jenő pápa körlevélben buzdítja a híveket, hogy a ferences rend segítségére legyenek a templom építésében. Az elvégzett munkáért cserébe búcsút engedélyezett.

Fedezzen fel saját készítésű filmünkben 20 Erdély várat, kastély és erődtemplomot!

AKI MAGYAR, VELÜNK TART!  CSÍKSOMLYÓI BÚCSÚ 2019

1.nap:  2019. június 6.

Indulás Budapestről reggel 6 órakor a Népliget megállótól. Útközben lehetőség szerint megállunk (7.30) Kecskeméten (Auchan parkoló) ahol további zarándokok felszállására van lehetőség. Szeged 8.30 (Rókusi) Tesco parkoló. Határátlépés után pihenőt tartunk Máriaradnán, majd Déva várát tekintjük meg. Szállásunk, ahol vacsorázunk, Farkaslakán lesz.

Máriaradna

2.nap: június 7. 

Reggeli utána Parajdi sóbányához utazunk, majd délután Szejkefürdőre megyünk, ahol Orbán Balázs síremlékét tekinthetjük meg, városnézés Székelyudvarhelyen. Fakultatív programként medvelesen lehet részt venni. Farkaslakán falusi turizmus keretén belül szállunk meg.

Szejkefürdő

3. nap: június 8. Reggeli után indulás a Csíksomlyói Búcsúba a szálláshelyről, az utaskísérők irányításával. Érkezés Csíkszeredába, majd gyalog megyünk Csíksomlyóra. Itt felkapaszkodunk a Kis- és Nagy-Somlyó közötti nyeregbe, ahol több százezer zarándok társaságában részt veszünk a 12.30-kor kezdődő szentmisén. Ezt követően érdemes egyénileg meglátogatni a Csodatévő Szűz Mária szobrot a Csíksomlyói kegytemplomban. A délutáni szabadidőben fakultatív program séta Csíkszereda központjában, majd indulás vissza autóbusszal a szálláshelyre. Estebéd a szálláson. A találkozás időpontját a reggelinél egyeztetjük.

Csíksomlyó

4. nap: június 9.

Reggeli után a Békás-szoros felé indulunk. de megállunk Korondon és odafelé a Bucsin-tetőn keresztül utazunk majd természetesen a Gyilkos tónál is megállót tartunk. Visszafelé Zetelakán keresztül utazhatunk.

Békás-szoros
Gyilkos tó

5.nap: június 10.

Bőséges reggeli után hazaindulunk, de dél körül megállunk Gyulafehérvár központjában, így lehetősége lesz mindenkinek megebédelnie. Érkezés Szeged – Kecskeméten keresztül Budapestre az esti órákban.

Gyulafehérvár

TARTSON VELÜNK ÖN IS VELÜNK A CSÍKSOMLYÓI BÚCSÚBA!

Részvételi díj tartalmaz:  4 éjszakát,  4 reggelit és 4 vacsorát, tehát félpanziós. Az 5 napos kirándulás részvételi díja 65.5 ezer, Ft. gyerekeknek 6 éves kor alatt 33% kedvezmény. A részvételi díj tartalmazza a Budapest – Kecskemét – Szegedi indulást-érkezést, a teljes útiköltséget, ami busszal történik és az idegenvezetés díját is.

Utazás: légkondicionált autóbusszal

Indulás:  reggel 06 órakor Budapesten, a Népligettől

Szállás: Farkaslakán a faluturizmus keretein belül magánházaknál, külön bejáratú, kétágyas szobákban, fürdőszoba használattal. Az Erdélyi magyar házigazdák hagyományos vendégszeretetére számíthat mindenki 

Ellátás: bőséges reggeli és házias estebéd a magánházaknál, házias ízekkel.

A részvételi díj nem tartalmazza a belépődíjakat, fakultatív programok részvételi díját, a biztosítást, az útlemondási biztosítás. A részvételi díj tartalmazza a buszos utazás díját, négy éjszakai szállást magánházaknál, két-, három-, négyágyas, pótágyazható szobákban, félpanziós ellátással, vacsorával – reggelivel.

JELENTKEZÉS ITT: KAPCSOLAT

Jelentkezni itt a honlapon, a facebookon, vagy a turak.erdelyben@gmail.com e-mail címen, vagy telefonon lehet: +36706775870

Látogasson el filmünkben a Parajdi sóbányába!

A búcsú hagyományos szokásrendje:

A fentiek emlékére gyűlik össze minden év pünkösd szombatján a katolikus székelység, és a Kissomlyó-hegyén nyírfaágakkal ékesített zászlókkal körmenetet tart. Az egykori eseményre emlékezve az is hagyomány, a gyergyóalfalusi keresztalja megy a menet elején. A menet legértékesebb tárgya a főoltár bal oldalán látható laburum mely az ókorban, NagyKonstantin császár idején a győzelem jelképe volt. A pünkösdszombati körmenetben ezt a menet központjában viszik a körmenetet vezető püspök előtt, mi 36 kg súlyú. Az 1990-ben újraélesztették a körmenet hagyományos rendjét, és ezt még két évig, 1992-ig tartották is, úgy, hogy a keresztaljak hagyományos sorrendjét is tudatták a zarándokokkal. 1993-tól kezdődően azonban ez egyre nagyobb zarándoktömeget már nem lehet a hagyományos módon szervezni, ezért Pünkösd szombatján a délutáni katolikus misét szabad téren, a kegytemplomtól 700 méterre lévő Kissomlyó-hegy és a Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben tartják meg. A menetet 1990-től kezdődően, 40 év kényszerű távolmaradás után, szokásosan a csángók zárják, a “fehér keresztalja”, amely a csángók hagyományos népviseletéről kapta nevét. Amikor a menet a Kissomlyó-hegyen álló Salvator-kápolnához ér, eléneklik az „Egészen szép vagy Mária” című éneket, és így folytatódik tovább a körmenet.

Ismerd meg Erdély nevezetességeit:

A bevonulás és a körmenet rendje:

  • Felcsík: Csíkszentdomokos, Balánbánya, Csíkszenttamás, Csíkkarcfalva, Csíkjenőfalva, Csíkdánfalva, Csíkma-daras, Csíkrákos, 
  • Gyergyó: Gyergyóalfalu, Gyergyóújfalu, Gyergyószentmiklós, Tekerőpatak, Kilyénfalva, Gyergyószárhegy Gyergyóditró, Orotva, Gyergyóremete.
  • Öröcsfalva, Vacsárcsi, Madéfalva, Csíktaploca, Csíkcsicsó, Csíkszereda, Zsögöd, Csíkszentmihály, Ajnád, Csíkszépvíz, Csíkszentmiklós, Borzsova, Csíkdelne, Csíkpálfalva, Csíksomlyó, Csíkcsomortán.
  • A kordon és a papság
A menet közepén a hajdani ferences gimnázium kordont vivő diákjai állnak, akik közül az egyik, a laborifer viszi a csiksomlyói búcsú legfőbb szimbólumát, a Labarumot, amit a nép labóriumnak nevez. Ez a 36 kg súlyú, vaslemezekből összeszőtt díszes jelvény egykor a rómaiak harci zászlója volt. Régen a Labarum körül sötétlila menetsze-rű öltözetben nyolc kiváló énekes diák, az ún. faciger haladt, akik tanár vezetőjükkel az énekrendet kormányozták. Utánuk tanárok, paptanárok és ugyancsak a kordonon belül vonultak a ferences novíciusok is.
  • Alcsík: Csíkszentgyörgy, Csíkbánkfalva, Csíkmenaság, Nagykászon, Kászonújfalu, Kászonjakabfalva, Csíkszentmárton, Csekefalva, Csíkszentkirály, Csíkszentimre, Csíkszentsimon, Csatószeg, Nagytusnád, Újtusnád, Tusnádfürdő, Csíkkozmás, Lázárfalva, Csíkmindszent, Csíkszentlélek.
  • Felsőnyárádmente: Mikháza, Jobbágytelke, Székelyhodos, Ehed, Tiszló, Búzaháza, Deményháza, Nyárádköszvényes, Nyárádremete.
  • Sóvidék: Szováta, Parajd, Korond.
  • Udvarhely vidéke: Farkaslaka, Székelyszentlélek, Malomfalva, Székelyudvarhely, Bethlenfalva, Kadicsfalva, Oroszhegy, Székelyszenttamás, Fenyéd, Máréfalva, Kápolnás, Szentegyháza, Lövéte és a Homoród völgye, Zetelaka, Zetevárelja, Küküllőkeményfalva, Varság.
  • Maros mente: Gyergyóhódos, Maroshévíz, Gyergyótölgyes, Borszék, Százrégen és környéke, Marosvásárhely és környéke.
  • Háromszék: Gelence, Szentkatolna, Imecsfalva, Kézdiszentlélek, Szárazpatak, Kézdiszentkereszt, Bélafalva, Esztelnek, Kézdialmás, Lemhény, Bereck, Martonos, Nyújtód, Szászfalu, Sárfalva, Ozsdola, Kézdivásárhely, Torja, Futásfalva, Csernáton és környéke, Barót és környéke.
  • Brassó és környéke
  • Gyimesi csángók: Gyimesfelsőlok, Gyimesközéplok, Gyimesbükk, Háromkút, Kostelek, Gyepece és Magyarcsügés.
  • Moldvai csángó magyarok

Check Also

Gyimesi sajt, túró

Amíg a tanult, diplomás emberek előrébb vitték az országot, addig a „buta paraszt” mit csinált?

“Fiam, te azt mondod nekem, hogy” csakis a tanult emberek vitték előre az országunkat? “A …

2 hozzászólás

  1. Üdvözlet! Ez egy hozzászólás.
    A hozzászólások moderálásához, szerkesztéséhez és törléséhez látogassunk el a honlapunk vezérlőpultjának
    Hozzászólások menüpontjához.
    A hozzászólok avatarját a Gravatar biztosítja.

  2. az én nagypapám, hajdanában Kolozsváron járt egyetemre – magyar,történelem,latin, görög szakos volt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük