A Mohos-tőzegláp

Mohos-tőzegláp európai szinten is természeti ritkaság. A Csomád-hegység egyik krátermaradványában fekszik 1050 méter magasságban, a Szent Anna-tó mellett, Hargita megyében, Erdélyben.

A Mohos-tőzegláp

Átmérője 800 méter, területe 80 hektár. A tőzeg vastagsága helyenként a 10 métert is eléri, mennyisége 3 millió köbméter. Az egykori Mohos-tó vize már alig látszik, csak sűrű növényzettel, főleg tőzegmohával benőtt lápra emlékeztet.

A Mohos-tőzegláp

A Szent Anna-tavat a tőzegláptól mindössze egy keskeny nyereg választja el. A Mohos-tőzegláp kiterjedt víztükre a négyszerese a Szent Anna-tó felületének.

Vidd magaddal Erdélyt a telefonodban, töltsd le innen az applikációnkat:  
Erdély applikáció

A Mohos-tőzegláp

A tőzegláp és a Szent Anna-tó területén alakították ki a Mohos Természetvédelmi Területet. A tájvédelmi körzet tudományos és természeti ritkaságokat őriz. A valamikori Mohos-tó felszínét már szinte teljesen eltakarja az ingoványos mohatelep, amit a nép Kokojzásnak nevez. A hajdani tóból már csak néhány tószem látható.

Rendelje meg Ön is magazinjainkat!

A Mohos-tőzegláp

Rendkívüli növényritkaságokat csodálhatunk itt meg, többféle húsevő növényt, például a kereklevelű harmatfüvet (Erdély egyetlen, a kainozoikumi eljegesedésből visszamaradt húsevő növénye), több mint 20-féle mohafüvet. Megtalálható itt a tőzegáfonya, a kéttős erdeifenyő, a vörös áfonya, ritkaság a jégkorszakból maradt tőzegrozmaring. A Mohosban élő, jégkorszakbeli növények szigorúan védettek.

Kereklevelű harmatfű a Mohos-tőzeglápon
Áfonya a Mohos-tőzeglápon

Az állatfajok közül említésre méltó a medveállatka, kerekesférgek, iszapamőba, zománcállatka, a különböző vízi bogarak, piócák, stb.

A Mohos-tőzegláp

A látogatók ma már csak a láp egy részét tekinthetik meg a természetvédelem miatt. Csak helyi kísérővel járhatjuk be a kiépített cölöpökkel megerősített „fajárdát”. A lápra épülő fapallókon eljuthatunk a látogatható tószemekhez is, és rengeteg növényritkaságot figyelhetünk meg egészen közelről.

Fedezd fel Erdély nevezetességeit:


 

https://youtu.be/kqbylks7Bbk

forrás: szekelyfoldiinfo

 

Check Also

Gyimesi sajt, túró

Amíg a tanult, diplomás emberek előrébb vitték az országot, addig a „buta paraszt” mit csinált?

“Fiam, te azt mondod nekem, hogy” csakis a tanult emberek vitték előre az országunkat? “A …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük