Járvány ide, járvány oda, három év alatt megháromszorozódott a romániai dollármilliomosok száma

Tavaly 15 ezerrel nőtt, és elérte a 47 ezret azoknak a román állampolgároknak a száma, akik dollármilliomosnak mondhatják magukat, tehát a vagyonuk meghaladja az 1 millió dollárt – derül ki a Credit Suisse elemzéséből. A jelentés Romániára vonatkozó része szerint az elmúlt három évben megháromszorozódott a romániai dollármilliomosok száma, míg 2018-ban még 15 982 személy tartozott ebbe az elit klubba, 2019-ben már 31 703, 2020-ban pedig 47 000 ember.

Jelentősen nőtt azoknak a hazai állampolgároknak a száma is, akiknek a vagyona meghaladja a 100 ezer dollárt. Míg 2018-ban még 385 ezer ilyen személy tartozott ebbe a kategóriába, addig 2019-re 1,11 millióra, 2020-ra 1,43 millióra nőtt a számuk a svájci hitelintézet elemzői szerint.

 

Visszatérve a milliomosokra, a 47 ezerből:

  • 43 200 személy vagyona tehető 1 és 5 millió dollár közé;
  • 2806 személy 5 és 10 millió dollár;
  • 1089 személy 10 és 50 millió dollár;
  • 51 romániai 50 és 100 millió dollár;
  • 21 személy 100 és 500 millió dollár közötti vagyonnal rendelkezik;
  • míg egyetlen személynek van 500 millió dollárt meghaladó vagyona a 2020-as adatok szerint.
Teszári Zoltán a leggazdagazdabb Romániai Magyar
Teszári Zoltán a leggazdagazdabb Romániai Magyar

A háztartások nettó vagyona is emelkedett az elemzés szerint 4,1%-kal (a 2019-es 730 milliárd dollárról) 761 milliárd dollárra. Az egy főre jutó átlagos vagyon 4,8%-kal nőtt 2020-ra, és 50 009 dollárra volt tehető. Az egyik legfontosabb vagyonelemnek a nem pénzügyi eszközök, például a lakások számítanak. Részben ezzel magyarázható, hogy az egy főre jutó vagyon értéke elsőre talán viszonylag magasnak tűnik. (economedia, pénzcsinálók)

 

Check Also

Gyimesi sajt, túró

Amíg a tanult, diplomás emberek előrébb vitték az országot, addig a „buta paraszt” mit csinált?

“Fiam, te azt mondod nekem, hogy” csakis a tanult emberek vitték előre az országunkat? “A …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük