Az Oltár-kő

Az Oltár-kő (románul: Piatra Altarului) a Romániában, Erdélyben, Hargita megyében, a Hagymás-hegységben található. A Békás-szoros legszembetűnőbb sziklatornya. Jól elkülönül környezetétől és az egész szurdokvölgy fölött uralkodik. Csúcsán egy 1995-ben emelt kereszt látható. Nyugati oldalán rohan le a Lapos-patak, ahol egy 25 méteres háromlépcsős vízesés is található.

Az Oltár-kő

Csúcsára a Békás-szoros legszebb sziklamászó útjai vezetnek. Először a brassói (szász) alpinisták jutottak fel rá 1934-ben, ma öt klasszikus mászóút vezet a csúcsra.

Az Oltár-kő

Az Oltár-kő sok névváltoztatást ért már meg, nevezték már Nagy Mogulnak, Puskás-kősziklának, románul Turnul Bardosoluinak. A szóbeszéd úgy tartja, hogy a 19. század vége felé a Mária-követ nevezték Oltár-kőnek, és fordítva. A két szikla formáját megfigyelve logikusan nevezték így őket. A mai Mária-kő egy oltárra emlékeztet, az Oltár-kőben pedig akár a Szent Szüzet is megláthatjuk, a kis Jézussal. Annyi viszont biztos, hogy az első világháború óta hívják a mai nevükön a két sziklaalakzatot – csakúgy a turistairodalomban, mint a köztudatban.

Vidd magaddal Erdélyt a telefonodban, töltsd le innen az applikációnkat:  
Erdély applikáció

Az Oltár-kő és a Békás-szoros

Sokan megpróbálták már megmászni az Oltár-kőt beleértve olasz és angol hegymászókat is, végül mégis két erdélyi szász hegymászónak sikerült elsőként meghódítani a csúcsot. Az Oltár-kőre első megmászás óta szokás szimbólumokat felvinni. Csallner és Keresztes még csak zászlókat tűztek ki, később nagyobb építményeket szereltek fel a sziklára.

Az Oltár-kő

Románia 1944. augusztus 23-i átállásának, a felszabadulásának 10. évfordulójára 1954-ben a marosvásárhelyiek egy hétméteres vörös csillagot állítottak a zászlók helyére. Ugyanez a marosvásárhelyi csapat állította fel 1974-ben a csillag mellé a hasonló méretű római 30-as számot, amelyet 1979-ben a Hargita megyei pártbizottság parancsára a csíkszeredai hegyi mentők kiegészítettek 35-re (avagy romai számmal XXXV-re).

Rendelje meg Ön is magazinjainkat!

Az Oltár-kő

A gyergyószentmiklósiak ötlete alapján a 40. évfordulóra az IUPS alkalmazottai hatalmas napkoronggal és negyvenes számjeggyel ékesítették az szikla tetejét. 1989. decemberében ezt az építményt néhány lelkes sziklamászó ledöntötte. Néhány évig csupasz volt az Oltár-kő csúcsa, mígnem a gyergyószentmiklósi hegyimentők 1995-ben felállították a 7 méter magas és 2,5 méter széles keresztet, mely a mai napig ott áll.

Az Oltár-kő

A Békás-szoros térképen

Fedezd fel Erdély látnivalóit:

A közelben ajánljuk még:
Békási-víztározó
Egyeskő
Hagymás-hegység
Csalhó-hegység
Gyergyószárhegy
A Gyilkos tó

Check Also

Gyimesi sajt, túró

Amíg a tanult, diplomás emberek előrébb vitték az országot, addig a „buta paraszt” mit csinált?

“Fiam, te azt mondod nekem, hogy” csakis a tanult emberek vitték előre az országunkat? “A …