Székelyderzs, erődtemplom

A székelyderzsi erődtemplom

Székelyderzs (helyi népies nyelven Dözs) falu Romániában Hargita megyében, Székelyudvarhelytől délre, mintegy 17 kilométerre találjuk. A vártemplom az egyike az olyan Erdélyi magyar műemlékeknek, amely az UNESCO világörökség része. A falu unitárius templomerődje egy 13. század eleji kápolna bővítésével a 14. század elején épült, a 15. században átépítették, erődfalai 17. századiak, az 1605. évi Basta-féle pusztítás után épültek meg. 1661-ben Ali pasa csapatai dúlták fel.

A székelyderzsi erődtemplom

Belsejében számos 1419-ben készült freskótöredék került napvilágra. 1938-ban egyik befalazott ablakából rovásírásos tégla került elő. Csodálatos freskórészlet láthatunk a falakon is,  Szent László-legendából: Szent László lovagkirály alakja. – A templom falán felül érdekes szuroköntő nyílások láthatók, már-már díszes formájukat a praktika szülte. A körítőfalon körben lőrések mutatják még a védelmi szerep fontosságát. A kaputorony aljában kettős kapu áll: így ha a támadók a külsőn már át is jutottak, a belső kapu előtt megtorpanni kényszerültek, miközben a torony emeletéről a védők nyílásokon keresztül szurkot önthettek a nyakukba.

Rendelje meg Ön is magazinjainkat!

Az erődtemplom érdekessége, hogy a falu népe itt tárolta a legfontosabb értéket: az élelmet – így a kiéheztetés ellen is fel volt készítve. Külső támadás esetén elég volt bemenekülni az erődbe – az élelem már ott volt. A bástyák között a várfal mentén félnyereg tető alatt hatalmas ládákban tárolták a gabonát, a saroktornyok emeletén pedig a szalonnák lógtak kampókra akasztva. (Ezt a hagyományt a falu lakói mind a mai napig őrzik.) Minden családnak saját ládái és kampói vannak. A tornyokat és a gabonás ládákat hetente egyszer, szerdán reggel 7-kor lehet meglátogatni. A templom békeidőben is zárva volt, kulcsát megbízott személy őrizte (nehogy egy sonka átugorjon egy másik kampóra…), és szalonnát csak hetente egyszer, a hét bizonyos napján lehetett vételezni. Az a háziasszony, aki – rosszul beosztva az élelmet – ettől eltérni kényszerült, bizony számíthatott a falu megvetésére.

A székelyderzsi erődtemplom

Fedezd fel Székelyföld látnivalóit:

Check Also

Gyimesi sajt, túró

Amíg a tanult, diplomás emberek előrébb vitték az országot, addig a „buta paraszt” mit csinált?

“Fiam, te azt mondod nekem, hogy” csakis a tanult emberek vitték előre az országunkat? “A …