A Háromkirályok vízesés

A Háromkirályok vízesést a Bihar-hegységben, Pádis magas hegyei és a Boga települése között találjuk, jól eldugva a nagyközönség elől, hiszen nem túl kiépített turistaút vezet oda.  A vízesésesekhez (Gáspár, Menyhárt és Boldizsár) kétféleképpen is eljuthatunk.

A Háromkirályok vízesés

A Háromkirályok vízesés a Bulbuci völgyön található, amely a Boga patak baloldali mellékvize. A szűk völgyben a víz folyása gyors és sok apró vízesés tarkítja. A legnagyobb közülük a Három Király, amelynek magassága 40 méter. Három szintje közül, az utolsó a legszebb és a leglátogatottabb, hiszen be lehet menni a vízfüggöny mögé. Ennél a lépcsőnél körülbelül 20 m magasságból zuhan alá a víz. A másik két lépcsőt nehezebb megközelíteni.

Vidd magaddal Erdélyt a telefonodban, töltsd le innen az applikációnkat:  
Erdély applikáció

A Háromkirályok vízesés

Rendelje meg Ön is magazinjainkat!

Ha a Boga települése felől érkezünk, akkor az első elágazásnál jobbra kell fordulnunk, majd pedig egy kis hídon átmenni. Egyenesen tovább a patak mellett kell haladni, elhagyni az ivókutat is. Majd élesen jobbra kell fordulnunk egy szekérútra, ami igen meredeken emelkedik felfelé, a vízesések irányába.

A Háromkirályok vízesés

A legjobb helyeket Erdélyben a térképünkön találod:

A másik megközelítése a Bogát és Pádist összekötő útról lehetséges, ami talán a legegyszerűbb. Ahogy haladunk felfelé a műúton Pádis irányába, balról figyelni kell a turistaút bejáratát, amit a Kék-kereszt jelzés jelöl.

A Háromkirályok vízesés

Check Also

Gyimesi sajt, túró

Amíg a tanult, diplomás emberek előrébb vitték az országot, addig a „buta paraszt” mit csinált?

“Fiam, te azt mondod nekem, hogy” csakis a tanult emberek vitték előre az országunkat? “A …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük