Valami bűzlik a Kárpátokon túl

Csaknem 427 ezer eurót sikerült eltapsolni
egyetlen közvécére Romániában

Nagyon igyekeznek abban, nehogy már Magyarország melőzze őket korrupcióban. Legközelebb ha majd Erdélyben járunk, akkor megnézzük a Bánffyhunyadi 120 ezer eurós nyilvános illemhelyet.

Aranyáron épült közvécé a romániai Piteşti-en – adta hírül a Főtér. A városközpontban március közepén átadott illemhely nem kevesebb, mint 427 ezer euróba, azaz 2,09 millió lejbe került, átszámolva csaknem 156 millió forintba. Az erősen túlárazott projekt a városházi tér felújításának részeként valósult meg, amelynek összköltsége mintegy 2,8 millió euró.

Persze nem kell messzire mennük, Székelyföldön is van épp elég gond!

Borboly leszakadt kampányútja: megkerült a hibás!

 A lap szerint bár a 427 ezer eurós összeg rekordnak számít, hajmeresztő túlárazásokra korábban is volt példa. A gyulafehérvári várban 370 ezer euróból épült közvécé, a Suceava megyei Voivodeasa egy általános iskolájában 200 ezer euróért, a bánffyhunyadi városközpontban pedig 120 ezer euróért létesült illemhely. A piteşti-i polgármester azt állította, nem tudott róla, hogy ilyen drága lesz a projekt, a térfelújítási beruházást állítólag még az előző, szociáldemokrata városvezetés indította. 

A Kárpátokon túl!
A Kárpátokon túl!

Check Also

Luxusnyaraló Tihany

Erdélyi magyar milliárdos vett Tihanyban luxus villát 900 millió forintért!

Az értékes Balaton-parti ingatlanokra hárman is licitáltak, de 900 milliós ajánlattal a Mudura Sándor, Erdély …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük