A románok fele szerint Magyarország el akarja tőlük szakítani Erdélyt

Trianoni revízió
Trianoni revíziótól tartanak a Románok!

Egy friss közvélemény-kutatás szerint a románok túlnyomó többsége úgy érzi: másodrangú állampolgárnak tekintik Európában, csaknem ötven százalékuk szerint pedig Magyarország Erdéllyel kapcsolatos politikája az országrész „elszakítását” célozza – írja az MTI.

Erdélyt az új gazdái belefullasszák a szemétbe!

 

Az INSCOP közvélemény-kutató intézet hétfőn tette közzé a Társadalmi bizalmatlanság: Nyugat vagy Kelet, a nacionalizmus térnyerése az álhírek és félretájékoztatás korában című felmérésének harmadik, a nemzeti elfogultsággal kapcsolatos részét. A felmérés készítői többek között arra voltak kíváncsiak: egyetértenek-e a megkérdezettek azzal, hogy „Magyarország el akarja szakítani Erdélyt Romániától”.

A válaszadók 49,5 válaszolt igennel, 43,2 százalékuk nemmel,
7,4 százalékuk nem válaszolt, vagy nem tudta, mit válaszoljon.

Azzal az állítással, hogy Romániának védenie kell a területén élő nemzeti kisebbségek jogait, a megkérdezettek 87,2 százaléka értett egyet, 11 százalékuk viszont nem. A felmérésből kiderült: a románok több mint fele úgy véli, hogy az ország schengeni csatlakozásának megakadályozása hátterében egyes uniós tagállamok gazdasági érdekei állnak, míg 43,5 százalékuk véli úgy, hogy Románia nem teljesíti az összes csatlakozási feltételt.

Te örülnél, ha Erdélyt visszacsatolnák Magyarországhoz?

A felmérés további eredményei:

  • A megkérdezettek több mint 78 százaléka szerint a románokat másodrangú állampolgároknak tekintik Európában.
  • A megkérdezettek 56 százalékuk szerint főleg a külföldi cégek felelősek a romániai környezetszennyezésért
  • A megkérdezettek több mint 35 százaléka szerint azért nem halad az autópálya-építés, mert idegen hatalmak akarják megakadályozni Románia fejlődését.

Az INSCOP felmérésének első része szerint Románia lakóinak többsége úgy véli, hogy országának a nyugati politikai és katonai szövetségekben a helye, de akkor is érvényesítenie kell nemzeti érdekeit, ha emiatt az Európai Unióból történő kizárását kockáztatják. A múlt szerdán közölt második részből kiderült, hogy az EU-ban a megkérdezettek 51,6 százaléka bízik (47,5 százalékuk nem), a NATO-ban pedig 49,4 százalékuk (47,9 százalékuk nem). Ami az egyes országokat illeti, a románok körében Németország bizalmi indexe 58, az Egyesült Államoké 47, Kínáé 19, Oroszországé pedig 16 százalékos.

Az INSCOP a román-lett-amerikai partnerséggel létrehozott, a Fekete-tenger térsége civil szervezeteit és médiaprojektjeit segítő Black Sea Trust for Regional Cooperation alapítvány pénzügyi támogatásával végezte a felmérést. Az adatokat március 1-12. között telefonos interjúkkal rögzítették, az 1100 fős mintát többlépcsős mintavételezési eljárással választották ki. A felmérés nem, kor és foglalkozás szempontjából 95 százalékos megbízhatósági szinten, 2,95 százalékos hibahatárral reprezentatív.

Erdélyt megérné megbecsülni, hiszen meseszép, csak nézd meg a filmet!

forrás: Telex.hu, MTI

Check Also

Sepsi OSK

Épül szépül Székelyföld – Sepsiszentgyörgyön rövidesen átadják az új stadiont!

Lassan befejezőzik az építkezés és átadásra kerül  az ACS Sepsi OSK Sepsiszentgyörgy focicsapat Sepsiszentgyörgy mellet …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük