Több mint 54 juhot pusztítottak el a medvék egy éjszaka alatt Farkaslaka községben, Nyikómalomfalván

Több mint ötven bárányt és juhot pusztított el, illetve sebesített meg halálosan egy anyamedve bocsaival hétfőre virradóra Nyikómalomfalván, mintegy 12 ezer lejes kárt okozva a helyi közbirtokosságnak. A környezetvédelmi minisztérium segítségét kéri a farkaslaki polgármester a helyzet megoldásáért, hiszen tíznél is több alkalommal csaptak le a nagyvadak a községben az elmúlt két hétben. Harmincnyolc elpusztult bárány és juh volt összegyűjtve a helyi közbirtokosság farmja előtt hétfőn délelőtti érkezésünkkor, illetve további négy halálosan megsebesített jószágot is mutatott nekünk Pap Jenő, a szervezet titkára. Egy helyi forrás megerősítette, hogy összesen 54 juhot, bárányt pusztítottak el a medvék!

 

 

Mint mondta, a kárt egy bocsaival érkező anyamedve okozta az éjszaka: a nagyvadak a drótkerítésen átmászva jutottak el az akolhoz, amelynek oldalát feltépve rárontottak a háziállatokra. Pap elmesélte, az utóbbi időben az állatok szaporítására helyezték hangsúlyt, de most nem tudják, mihez kezdhetnének.

„Ha ide is bejött a medve, akkor mi lesz majd az esztenán?
Alig kaptunk juhászt az állatok mellé, de ezt a pusztítást látva,
már ő is gondolkodik, hogy vállalja-e a munkát.
Kártérítést pedig mikor kapunk?”

– tette fel a már-már költőinek számító kérdést. A helyszínen megtudtuk, volt aki már szombaton látta a környéken ólálkodni a vadakat: szerintük más példányokról van szó, mint amelyek egy hete Kecsetben garázdálkodtak.

juhot lakmározik a medvecsalád
juhot lakmározik a medvecsalád

A helyszínen találkoztunk Sinka Arnolddal, a Hargita megyei önkormányzat egyik képviselőjével, aki már értesítette az RMDSZ-es környezetvédelmi minisztert – Tánczos Barnát – a mostani, illetve a múlt heti kecseti esetekről, kérve a vadak ártalmatlanítását. Elmondása szerint kapott is ígéretet arra, hogy a dokumentumok elküldése után adnak engedélyt a problémás egyedek ártalmatlanítására. Tarthatatlan helyzet Kovács Lehel farkaslaki polgármestertől megtudtuk, hogy az elmúlt két hétben legalább húsz portára törtek be a medvék a községben, ebből mintegy tíz-tizenöt alkalommal kárt is okoztak a juhok, tyúkok elpusztításával.

Nehéz a dolga a juhászoknak Székelyföldön az elszaporodott medvék miatt
Nehéz a dolga a juhászoknak Székelyföldön az elszaporodott medvék miatt

Tarthatatlan a helyzet

Kovács Lehel farkaslaki polgármestertől megtudtuk, hogy az elmúlt két hétben legalább húsz portára törtek be a medvék a községben, ebből mintegy tíz-tizenöt alkalommal kárt is okoztak a juhok, tyúkok elpusztításával.

„Értsék meg, hogy nagy baj van, az emberek már rettegnek
kimenni az utcákra. Villanypásztorokkal, zajkeltéssel
próbálnak védekezni a gazdák, sőt, éjszakánként már
járőröznek is, de semmi sem hatásos.”

A három érintett vadásztársulattal együttműködve már kértük a kilövési engedélyeket, de az sem biztos, hogy ennyivel teljesen megoldódik a probléma. Kérem, a környezetvédőket, hogy jöjjenek ide és mondják meg hogy mit tehetnénk, mert ez a helyzet tarthatatlan. El is vihetik innen a medvéket, ha kell nekik” – fakadt ki, hozzátéve, hogy sokan már félnek háziállatot is tartani. Arra is kitért, hogy ő is egyeztetett a környezetvédelmi tárca vezetőjével, így reméli, hogy mielőbb segítséget kapnak.

Juhnyáj legel a Hargita-hegységben
Juhnyáj legel a Hargita-hegységben

Nem csak a medvék hibásak?

A kárjelentést összeállító egyik vadőr lapunknak hangsúlyozta, az erdőkitermelés, illetve a vadak más jellegű zavarása is súlyosbítja a helyzetet.

„Én láttam a hétvégén, hogy az egyik ételszóróhoz
kijöttek valakik egy terepjárművel és elkergették
az ott lévő medvéket. Akkor meg persze,
hogy megvan a baj”

– fogalmazott. Balázs Sándor, a Szalon Vadásztársulat igazgatója – szervezetük a múlt heti kecseti esetnél volt érintett – szakemberként ugyanezen a véleményen volt, ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy tudomása szerint nemrég engedtek szabadon olyan medvéket a környéken, amelyeket bocs koruk óta rehabilitációs központban neveltek. 

„Nem normális az, hogy két felnőtt medvét folyamatosan együtt
látnak kószálni, hiszen abból az látszik, hogy valahol összeszoktak.
Persze ezeket hússal etették a rehabilitáció során,
így nyilvánvaló, hogy szabadon engedve is ezt fogják keresni.
Ők ugyanis ezt tanulták meg az emberektől”

– magyarázta. Mint mondta, a kecseti támadás után, a hétvégén hajtást szerveztek a problémás medve elkergetése érdekében, de az állat szembefordult az emberekkel, így nem tudták befejezni a munkát. Az egyszeri alkalommal történő nagy mennyiségű háziállat elpusztításával kapcsolatban egyébként úgy vélekedett, hogy a medvék megszokott módon, az ösztönüket követve cselekedtek.


forrás: Székelyhon

Check Also

Gyimesi sajt, túró

Amíg a tanult, diplomás emberek előrébb vitték az országot, addig a „buta paraszt” mit csinált?

“Fiam, te azt mondod nekem, hogy” csakis a tanult emberek vitték előre az országunkat? “A …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük