A Maros jobb oldalán a hegyek lábánál, de sík területen található a község, amelynek egykor központi helyén, egy park és gyümölcsös nagyméretű telken található a református egyház sajátos intézménye: egy református ifjúsági tábor. A területen áll egy régi, lebontott református templom helyén a harmincas években Debreceni László által tervezett kisméretű templom, …
ElolvasomAz Algyógyi-vízesés
Algyógyfürdő vagy Feredőgyógy (románul Geoagiu-Băi) termálvizéről híres, egykoron magyarok által lakott, de napjainkra már szinte teljesen román lakosságú település, mely Erdély déli részén fekszik. Itt találjuk az Algyógy patakot, aminek a kb. 15m magas vízesése (románul Cascada Clocota) turisztikai látványosság. A vízesést egy termál forrás táplálja, ami télen a nagy fagyok ellenére sem fagy be. …
ElolvasomAlgyógyi római fürdő
Érdemes ellátogatni Feredőgyógyra (Algyógyfürdő, románul: Geoagiu-Băi, korábban Feredeu) fürdőhely Romániában, Erdélyben, Hunyad megyében, Dévától 33 kilométerre északkeletre. Bár kerítés határolja a Római kori romokat, de eddig mi még mindig nyitva találtuk azt és a medence mellé érve belemeríthettük a kezünket a még januárban is kellemesen meleg vízbe. Az ókori római …
Elolvasom