Sebesvár

Sebesvár

Kolozs megyében, Bánffyhunyadtól 14 km-re északnyugatra, a Sebes-Körös bal partján fekszik, Kissebeshez tartozik, melytől 3 km-re délkeletre van. Egykori földvára római castrum helyén állott, a népvándorlás korában elpusztult. Ennek helyén épült fel kővára a tatárjárás után, amely uradalmának központi helye után Hunyadvárnak és Kalotaszeg várának is nevezték. Nagy valószínűséggel IV. Béla király parancsára emelték a Nagyvárad és Kolozsvár közti fontos kereskedelmi és hadi út védelmére.

Sebesvár

Sebesvár története a római korig nyúlik vissza. A környéken végzett ásatások szerint a várheggyel szemközti dombon előbb dák, majd a rómaiak idejében Resculum nevű határtelepülés állt. Sebesvár évszázadokig királyi vár volt, neve csak egy 1319-ben kelt adománylevélben tűnik fel először. Károly Róbert adományozta Elefánthy Dezső várnagynak.

Vidd magaddal Erdélyt a telefonodban, töltsd le innen az applikációnkat:  
Erdély applikáció

Sebesvár

Az Elefánthy család kihalása után Sebesvár sűrűn cserélt gazdát. Zsigmond király Mircea cel Batrin, havasalföldi vajdának ajándékozta. Rövid idő múlva azonban visszakerült a király tulajdonába. Néhány év múlva – szintén Zsigmond – a Tomaj-nemzetségbeli Losonczy-Bánffy családnak adományozta, akik évszázadokig birtokolták a várat.
Sebesvár mindig biztonságos menedéknek számított.

Sebesvár

A 80 méter hosszú és 20 méter széles erősség bejárata felvonóhíddal védelmezett kapu volt, mely egy hatalmas rondella udvarára nyílt. A kapun belül gazdasági épületek álltak. Az egykori hosszúkás várudvar két oldalán lehettek a lakóépületeket, ám ezeknek már a maradványai sem láthatók. Vaskos kőfalában az emeleti szintekre felvezető lépcsősor figyelhető meg.

Sebesvár

Rendelje meg Ön is magazinjainkat!

1598-ban az török hódoltság korszakában, az önállóvá váló Erdélyi Fejedelemség rendjei itt tartották egyik országgyűlésüket. Az  oszmánnal vívott 1660-as szászfenesi csatavesztés után a sebesi végvárba menekítették testőrei a halálosan megsebesült II. Rákóczi György fejedelmet. Bár a török szultán követelte Sebesvár lerombolását, ezt végül Apafi fejedelem követeinek drága ajándékok kiosztásával a sztambuli Portán sikerült elkerülnie.

Sebesvár

A legjobb helyeket Erdélyben a térképünkön találod:

A Rákóczi-szabadságharc bukásával sem rombolták le az addigra mindig katona jelentőségét vesztett várat. Végül teljesen sorsára hagyták, romba dőlt. Ma már mindössze a süvegét vesztett, húsz méter magas, kör alaprajzú Öregtorony, a keleti rondella egy része és a nyugati fal tizenöt méter magas romjai emlékeztetnek a régi időkre.

Sebesvár

Check Also

Gyimesi sajt, túró

Amíg a tanult, diplomás emberek előrébb vitték az országot, addig a „buta paraszt” mit csinált?

“Fiam, te azt mondod nekem, hogy” csakis a tanult emberek vitték előre az országunkat? “A …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük