Én így emlékszem arra, amikor még gyermek voltam, mi így éltünk akkoriban Székelyföldön.
– 30 évvel ezelőtt még lavorban fürödtünk, mert még csak a városokban, a blokkokban voltak fürdőszobák. Nem is kellett mindenféle vitamin, hiszen az erdőkben, kertekben megtermett minféle A, B, C, D vitamin, amit mi természetes formában ettünk és ittunk. Reggel általában olyan teát ittunk, amihez a hozzávalókat mi gyűjtöttük azokon a csodálatos rétjeinken, kaszálóinkon, amik még most is megvannak és magunk is szárítottuk meg az ott szedett növényeket. A reggelihez házi vajjal megkent kovászos kenyeret adott édesanyám. Narancsot csak karácsonykor láttunk, de ez nem szomorított el, hiszen rengeteg gyümölcsfa volt a kertünkben, amit, ha nem ettünk meg frissen, akkor a nagymamám lekvárt, a nagyapám pedig a maradékból pálinkát készített. Uzsonnára az iskolába általában a kertünkben szedett almát, a tyúkok alól tojást és pityókás kovászos kenyeret vittem, amit minden héten egyszer sütöttek. A nagyszülőknél volt a nyári szünet, ami a szomszéd falut jelentette, ahol mi is segítettünk szüretelni, kukoricát fosztani, babot fejteni, malacokat, csirkéket etetni a nagymamával, és az udvaron ettük az árnyékban a puliszkát, ebédre meg tokány volt jó sok murokkal benne. Télen csak egy pár csizmát használtam, amiben csak a kapcát kellett cserélgetni és a piacon vettük az igazi gyapjúból és lenből készült ruhákat, amik igaz nem voltak ellátva márkajelzéssel, de melegek és természetesek voltak, bennük nem gödhösödött le az ember. Imádtam a nagymamám által készített fánkokat és réteseket, nem is beszélve arról, hogy milyen finom is volt a cukros, vagy mézes vizes kenyér. Vasárnap mindannyian elmentünk a templomba, ott volt az egész falu és nem azt néztük, hogy ki milyen autóval jött, vagy milyen márkás ruhába öltözött, hanem őszintén egymás szemeibe mertünk nézni és kacagtunk, örültünk! Az éves vásár volt azoknak az időknek legnagyobb élménye, ahová nem kivénhedt, a magyarországiak által is megunt, már elfelejtett sztárocskák jártak, mint mostanában, hanem mi mind meg tudtuk mutatni magunknak azt, hogy ápoljuk az ezer éves múltunkat, hagyományainkat.
Kóstolta már a Hargita hegyei között szedett, vadáfonyából készült lekvár?
Válogasson ön is kedvére a Székelyföldi termékekből a webáruházunkban!
– Persze haladni kell a korral, de nem úgy, hogy a nagy traktorokkal tönkre tesszük a csodálatos erdeinket és kivágjuk a fáinkat. Nem úgy kell haladni, hogy a tiszta gyapjút műanyagra cseréljük. Nem úgy kell haladni, hogy a kauflandos pácos ganét többre becsüljük a háznál füstölt sonkánál! Attól még nem lesz tojás a tojás, hogy lepecsételik, igaz? Akkoriban csak Csaucseszku hazugágait hallhattuk a rádióban, de most mindenki a magyarországi valóságsókat nézi, meg Orbán lódításait. Mindenkit megszédített a személyi igazolvánnyal, ezért is van az, hogy még többen mentek nyugatra. Nekem is az onokám magyarba született, de most már a messzi angliában nevelkedik és sajnos már nem hogy székelyül, de magyarul se tud igazán, nagy szomorúságomra. Amikor idehaza voltak még a házi túróval készült puliszka sem kellett neki, csak a hamburgert emlegette. Fogy a Székely, de még tartjuk magunkat mi, akik itthon maradtak. Akkoriban a vezetőink is másként voltak. Nem Budapest és Bukarest kegyeit keresték, hanem velünk törődtek és mi is kiálltunk magunkért, mert miattunk, az összes Erdélyi magyar miatt lett változás 1989-ben! A változás viszont nem hozta el a régi idők bűnöseinek a felelősségre vonását, sőt, még ma is ott ülnek sokan vezetői pozícióban a parlamentben és nekünk sincs sok alternatívánk mást választani, csak azokat, akikre már 30 éve szavazunk és csak azért szavazunk rájuk, mert ők is magyarok, de sajnos visszaélnek a magyarságukkal.
– Akkoriban csak arról álmodoztunk, hogy eljussunk egyszer Budapestre. Annak se lett jó vége, mert sokan csak „lerománoztak”. Azóta sincs egy magyarországi vezető, aki kiállna érettünk.
Látogasson el velünk egy Székelyföldi esztenára!
– Mostanában meg mindenki csak Görögországba, meg Tenerifére menne úgy nyaralni, hogy elfelejtette, milyen szépek a Hargita hegyei és milyen tiszta vizűek a patakok. Persze azóta kevesebb az erdő és több a medve, de ez is csak a szenzációhajhászok miatt van. Már a friss híreket sem a boltban halljuk, hanem a facebookon és inkább oda írjuk a kománknak, hogy boldog születésnapot, ahelyt, hogy elmennénk felköszönteni és egy kupica mellett elbeszélgetni. Lassan eltűnnek a disznyók és tyukok is a falusi udvarokól, mert a multik csillogó szépen csomagolt, de értéktelen dolgai fontosabbak. Kevesen vannak, akik igazán, igazat szólnak. A többség csak kushad a lapíttó előtt és szájkaratézik a neten. Ezért gondolom azt, hogy ideje lenne olyan új székely és magyar emberek mögé állni, akik nem a románok csicskái!
-Ma még azért jönnek ide az anyaországiak hozzánk, hogy lássák, másként is lehet élni és meg akarják tapasztalni az igazi székely vendégszeretetet, családszeretetet. Sokan már csak bizniszt látnak a honfitársaikban és csak a telefont bújják. Lassan eltűnnek a családi panziók, mert a welnes az fontosabb, ahol nem kapnak egy kedves szót sem, hanem csak egy bágyadt kötelező mosolyt a tulajtól. Ma már közhely látni egy magyar rendszámos autót és sajnos megszokott dolog lesz plazába járni, ahol olcsó kínai bóvlikat, meg német kolbászt lehet venni a lengyel keksz mellé. Persze változzunk, de ne felejtsük el, hogy mi már több mint ezer éve itt élünk és ne az a fránya globalizáció legyen az, ami eltüntet, beolvaszt minket!
Így készül az igazi jutúrós puliszka!
