Erdélyi magyar milliárdos vett Tihanyban luxus villát 900 millió forintért!

Az értékes Balaton-parti ingatlanokra hárman is licitáltak, de 900 milliós ajánlattal a Mudura Sándor, Erdély oligarhához köthető DT. Invest Kft. lett a nyertes. Az újságíró-strand mellett épül, jelentős állami támogatással, a Csányi-Hernádi-Garancsi trió (CDHT Hotel Projekt Kft.) szállodája, a CD Service Kft. azonban alulmaradt a liciten. A Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke szerint az üdülő évek óta veszteséges volt. 

 

 

Az Erdélyi Mudura családnak körülbelül 36 milliárd forintos a vagyona!

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) eladta tihanyi újságíró-üdülőjét. 2021. január 9-én a küldöttgyűlés mintegy kilencórás vita után döntött az üdülő értékesítéséről. A testület 21 igen, 13 nem és 4 tartózkodó szavazattal meghozott határozata alapján a szövetség a liciten a legmagasabb ajánlatot adó pályázóval kötött szerződést – olvasható a MÚOSZ oldalán. A licitről a media1.hu is beszámolt.

Állami támogatással épül luxusszálló Tihanyban, a szupergazdagok cége több tucat fát vághat ki

A liciten a DT. Invest Kft. tette a legmagasabb ajánlatot, ami 900 millió forint volt (az üdülőre, azaz a 612 hrsz. alatti ingatlanra eső vételár: 625 millió Ft, a strandra, azaz a 570/1 hrsz. alatti ingatlanra eső vételár: 275 millió Ft volt). A liciten indult még a CD Service Kft., a cég 885 millió forintot ajánlott. A CD Service Kft. végső tulajdonosai: a Vajna-kaszinókat továbbvivő Garancsi István, Csányi Sándor OTP-elnök és Hernádi Zsolt MOL-főnök. A strandot korábban bérlő, Vitorlázó Gyermekekért Egyesület pedig 880 millió forintos ajánlatot tett.

A helyi forrásunk szerint a CD számára azért lehetett fontos az ingatlan, mert nemcsak a strand, de a már meglévő bejárat is jól jött volna a kastélyszálló számára.

Az újságíró-strand mellett épül jelentős állami támogatással a Csányi-Hernádi-Garancsi trió (CDHT Hotel Projekt Kft.) szállodája. A három magyar milliárdos 8,6 milliárd forint támogatást kapott, az értékes Balaton-parti telken felújítják a kastélyszállót, egy új hotelt és több szállásépületet húznak fel.

Erdélyi milliárdos cége nyert

A cégadatbázis szerint a DT. Invest Kft.-t 2000-ben alapították, a cég székhelye Budapesten van, a fióktelepe pedig Szolnokon. A kft. Mudura Sándor tulajdona a budapesti Crown Holding Kft.-n keresztül.

A család a kilencvenes években azt követően vált ismertté Romániában, hogy idősebb Mudura Sándor elsőként kezdte értékesíteni hazai piacon a Ferrero termékeit. Idősebb Mudura Sándor neve a Kulcsár-ügy kapcsán is felbukkant. 2019-ben a Mudura család vagyona felfért a Capital Románia 300 leggazdagabb emberét bemutató listájára, ahol az 55. helyet foglalták el. Ifjabb Mudura Sándor édesapja halála után vette át a család tulajdonában levő vállalatok vezetését.

A CD jelezte, hogy levágják a MÚOSZ-t a közművekről

Hargitai Miklós, a MÚOSZ elnöke az egyik posztjában azt írta, hogy „2019 kora tavaszán, amikor még szó sem volt eladásról, jött el hozzánk a CD két vezetője, hogy jelezzék: le fognak vágni minket a közművekről. Én erről azonnal beszámoltam a küldöttgyűlésnek, jelezve a kockázatot. Az összes többi vevőjelölt is tárgyalt a közműproblémáról a CD-vel is, meg velünk is”.

Megkérdeztük az elnököt, hogy ez a bejelentés szerinte tekinthető-e nyomásgyakorlásnak, annak fényében, hogy a szomszéd később indult az árverésen.

„Nem érzékeltük nyomásgyakorlásnak. Akkor az eladás még csak egy nagyon távoli lehetőség volt, abban a szezonban még nyitva volt az üdülő.

Ha nyomást akartak volna gyakorolni ránk, akkor ellehetetleníthették volna a 2019-es szezonunkat.

Mi erről a kilátásról az összes pályázót tárgyszerűen tájékoztattuk, a részletes kiírásban és a szerződéstervezetekben is szerepelt. Tudjuk, hogy a vevőjelöltek maguk is tájékozódtak róla a CD-nél. Ez egy olyan körülmény volt, amellyel számolni kellett, de nem ez volt a meghatározó. A liciten valóban a CD is részt vett, de egy ponton túl nem licitált (előre jelezték, hogy így lesz, csak egy bizonyos határig érdekli őket)” – mondta Hargitai Miklós.

Kerestük a két érintett céget (a DT. Invest Kft.-t és a CDHT Hotel Projekt Kft.-t), hogy a jövőben terveznek-e valamilyen együttműködést és hogy sikerült-e rendbetenniük a közműproblémát. Szerettük volna megtudni, hogy mi a terve Mudura Sándor cégének a stranddal, de a kérdéseinkre nem kaptunk választ.

Letarolnák Tihanyban a Balaton-partot egy medencés luxusszálló miatt

Mindig veszteséges volt

Az üdülő eladása igencsak megosztotta a MÚOSZ testületét. A vita után Keleti Éva tiszteletbeli elnök, Gönczi Mária alelnök, valamint Danó Anna és Kleer László elnökségi tagok lemondtak elnökségi tisztségükről – tagsági viszonyukat, küldötti mandátumukat ugyanakkor Danó Anna kivételével megtartották. Danó Anna a lemondó levelében azt írta, „alapvetően nem értek egyet az üdülő eladásával. Azt gondolom, hogy egy súlyos gazdasági krízis közepén megszabadulni egy, az értékét megőrző, sőt, növeli képes vagyontárgytól, több mint hiba”. A levél itt olvasható.

Hargitai Miklós lapunknak elmondta, hogy az üdülő a MÚOSZ-tagság egy része számára érzelmi kérdés – vannak, akik családok generációi óta oda járnak nyaralni –, másoknak gazdasági ügy vagy éppen teljességgel érdektelen.

Hargitai szerint a tihanyi üdülőt az elmúlt évek átlagában a tagok 3-5%-a vette igénybe, miközben a fenntartását a teljes tagság finanszírozta a tagdíjakból.

Az elnök azt is kihangsúlyozta, hogy a tihanyi üdülő történetének a 2018-as nyár volt a csúcsszezonja a kihasználtságot (és a bevételt) tekintve, de az üdülő abban az évben is veszteséges volt, vagyis a szükséges ráfordításokat és az amortizációt a bevétel nem tudta ellensúlyozni.

Hargitai szerint ez így volt minden korábbi évben is, az üdülő sosem termelt annyi bevételt, hogy abból például felújítási alapot lehetett volna képezni, könyvelési értelemben mindig veszteséges volt.

„Hogy Tihany veszteséges, és ezzel a helyzettel valamit kezdeni kell, az minden évben szerepel az éves beszámolóhoz csatolt ellenőrző bizottsági jelentésben. A küldöttgyűlésen – amelynek az ingatlannal kapcsolatos döntések a kizárólagos jogkörébe tartoznak – az az álláspont került többségbe, hogy ezt a terhet nem tudjuk tovább vállalni.

Négy év alatt többféle működtetési formát kipróbáltunk, pl. a Booking.com-on keresztüli foglalást is, amelynek következtében 90% fölé ment a foglalás. Ezt az üdülőt ennyi szobával, az ingatlan jellegéből adódó magas költségekkel (nagyon drága a téli temperáló fűtés, mozog a talaj, repednek a falak, a vezetékek stb.) nem lehet gazdaságosan üzemeltetni ”– mondta a MÚOSZ elnöke.

A helyszín piaci értékét ugyanakkor jól érzékelteti, hogy Tihanyban már a vízparttal nem rendelkező zártkerti részen is rengeteg mezőgazdasági tárolónak álcázott luxusnyaralót és víztározóként engedélyezett úszómedencét építenek, amiről tavaly drónfelvétellel is beszámoltunk.

forrás: Átlátszó

Check Also

Román Kormány

Érdekházasság Erdélyben, az-az a Romániai magyarságnak nincs nagyon választása!

Sajnos a turizmusnak betett az országhatárok lezárása és erről leginkább a politikusok tehetnek, tehát ha …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük