Hunyad megye

Algyógyi 600-1000 éves református templomok

A Maros jobb oldalán a hegyek lábánál, de sík területen található a község, amelynek egykor központi helyén, egy park és gyümölcsös nagyméretű telken található a református egyház sajátos intézménye: egy református ifjúsági tábor. A területen áll egy régi, lebontott református templom helyén a harmincas években Debreceni László által tervezett kisméretű templom, …

Elolvasom

Az Algyógyi-vízesés

Algyógyfürdő vagy Feredőgyógy (románul Geoagiu-Băi) termálvizéről híres, egykoron magyarok által lakott, de napjainkra már szinte teljesen román lakosságú település, mely Erdély déli részén fekszik. Itt találjuk az Algyógy patakot, aminek a kb. 15m magas vízesése (románul Cascada Clocota) turisztikai látványosság. A vízesést egy termál forrás táplálja, ami télen a nagy fagyok ellenére sem fagy be. …

Elolvasom

Algyógyi római fürdő

Érdemes ellátogatni Feredőgyógyra (Algyógyfürdő, románul: Geoagiu-Băi, korábban Feredeu) fürdőhely Romániában, Erdélyben, Hunyad megyében, Dévától 33 kilométerre északkeletre. Bár kerítés határolja a Római kori romokat, de eddig mi még mindig nyitva találtuk azt és a medence mellé érve belemeríthettük a kezünket a még januárban is kellemesen meleg vízbe. Az ókori római …

Elolvasom

Bóli-barlang

A Bóli-barlang Petrozsénytól 6 km-re, a petrozsényi-medencét a hátszegi-medencével összekötő E79–DN66 út mellett, a főúttól északra 150 m távolságra, 720 m tengerszint feletti magasságban helyezkedik el. Gyönyörű barlang, amelyen patak folyik át, itt találva utat magának, amint a hegység bércei felől a Nyugati-Zsil völgyébe igyekszik. Banica falut Petrozsény felé elhagyva, egyik …

Elolvasom

Krivádiai-szurdok

Figyelem! Klausztrofóbiásoknak nem ajánljuk ezt a célpontot Erdélyben, Hunyad megyében viszont aki részese szeretne lenni a nagy kalandnak, akkor az feltétlenül keresse fel a Krivádiai-szurdokot (Cheile Crivadiei)!Petrozsény közelében csak pár km-re találhatjuk ezt a csodálatos élményekkel gazdagító helyet! Sokan írtak ránk, kérdezték merre található, de most ide kattintva könnyen mindenki felfedezheti …

Elolvasom

Véka-szurdok

  Hátszeg és Petrozsény közt utazva, a Kudzsiri-havasok peremvidékének néhány – az utóbbi időben egyre népszerűbbé váló – érdekes helyét kerestük fel. Egyike ezeknek a Véka-szurdok, amelyen patak folyik keresztül, itt találva utat magának, amint a hegység bércei felől a Nyugati-Zsil völgyébe igyekszik. Aki veszi a fáradtságot, és megkeresi ezt a szurdokot, …

Elolvasom

Gajna-tető

A Bihar-hegység déli részének nevezetes hegyorma, az Arad, Hunyad és Fehér megyék határpontjánál fekvő (Hunyad, Arad és Torda-Aranyos vármegyék összeszögellésénél emelkedik), 1486 méteres Gajna-tető, pontosabban annak is közeli, 1467 méteres kopár mellékcsúcsa. A hegy fekvésénél fogva gyönyörű kilátást nyújt minden irányban. Tiszta időben a Bihar-, Béli-, Zarándi-hegység, az Erdélyi Érchegység, a Gyalui-havasok illetve …

Elolvasom

A Mádai-szoros

Máda (románul: Mada) falu Romániában, Erdélyben, Hunyad megyében, az Erdélyi-érchegységben, Algyógytól tíz kilométerre északnyugatra fekszik. Először 1407-ben, Mada néven szerepelt, Al-Diód vár tartozékaként. Az algyógyi uradalom román falva volt. Gazdaságában a szarvasmarhatartáson kívül a cseresznye-, alma- és szilvatermesztés és a méhészkedés játszott szerepet. (Helyben alakult ki a mádai kormos alma nevű almafajta.) Vidd magaddal Erdélyt a telefonodban, töltsd le …

Elolvasom

A Godján-hegység

A Godján-hegység (románul: Munţii Godeanu) a Déli-Kárpátokban helyezkedik el, a Retyezát közelében, Krassó-Szörény és Gorj megyéket érintve. A hegység legmagasabb pontja a Gugu (2291m). A főként kristályos mészkő típusú hegység 330 km2-en terül el. A Godján-hegység északi részénél találjuk a Vizek-szája tó (Gura Apelor) víztározót és a Kurta vízesést, (Cascada Scurtele) Vidd magaddal Erdélyt a telefonodban, töltsd le innen …

Elolvasom

Vizek-szája tó (Gura Apelor)

A Gura Apelor vagy Gura Apei tó a Retyezát hegység nyugati részén található és a Malomvíz (Raul Mare) folyó elrekesztése által hozták létre. A víztározóhoz 26km út vezet a völgy bejáratától, amiből 20km jó minőségű aszfaltút. A gát mellett északon haladva egy sorompónál lehet behajtani fizetés után a Retyezát Nemzeti …

Elolvasom