Hegyek – völgyek – tengerszemek – rhododendronok

2022-ben is olyan túratársakat keresek, akik velem tartanának a Retyezát és a Páring-hegység vadregényes tájaira, megcsodálnák velem a legnagyobb tengerszemet a Déli-Kárpátokban, és nem riadnak vissza pár kilóméteres túrától, emelkedőtől. Több időpontot is megadtam, de a rhododendron mezők, a havaszépe június végén, július elején virágzik tömegével, így aki szeretné látni a rózsaszín mezőket, az ezekre az időpontokra jelentkezzen. Most részletezhetném azzal a programot, hogy elindulunk Békéscsabáról és ide, meg ide megyünk, mint sokan mások, de a programokat az időjárás is nagyban alakíthatja. Van éppen elég tapasztalatom abban, hogy minden percét kihasználjuk annak az időnek, amit majd együtt töltünk a Kárpátokban és aki ismeri a Facebookos oldalamat és a YouTube csatornámat az tudja, hogy nálam jobban senki sem ismeri Erdélyt, így az élmény, amire vágysz, az garantált! 

Szárkő-hegység

Ha olyan turistamentes helyeket keresel, amit a filmben is láthatsz, akkor tarts velem!

 

 

1. nap: Már az első nap is bővelkedni fog kalandokban, hiszen a Szárkő-havasok felé vesszük az irányt, Almafatelepen, csodálatos hegyeken-völgyeken keresztül. Úgy 15 kilométert megyünk majd erdészeti úton és egészen 1760 méter magasságig fel tudunk menni kisbuszunkkal a hegytetőn lévő keresztig, ahonnan csodálatos panorámánk lehet a Bánáti medencére és a Szárkő-hegységre. Innen Retyezát észak-keleti részére, az általunk elnevezett Piramis kilátóhelyre, ahonnan szintén szép kilátásunk lesz nem csak a Hátszegi medencére, hanem a Retyezátra is. Rengeteg filmet, fotót tudnánk bemutatni a Kárpátok szépségéről, de sajnos a honlap kapacitása véges.

A piramis-kilátó

2. nap: A második napra is jut a bőséges reggeli után először úgy egy óra autóútra lévő Vízesések-völgyét keressük fel, majd irány a Véka-szurdok. Délután a Krivádiai-szurdokban és a Bóli-barlangot keressük fel a Kudzsiri-havasokban. 
A Vízesések völgyét a Sztrígy folyó völgyében találjuk és másfél kilométeren keresztül megszámlálhatatla kisebb, nagyobb vízesés követi egymást és a mindenfelé mohával borított tájról csak a manók fognak hiányozni. A Petrozsény-közeli Bóli barlang a 19. század elején igencsak nagy népszerűségnek örvendett, Erdély leglátogatottabb barlangjaként tartották számon. Teraszos barlang, felső szintje csak a barlang alsó szintjében folyó patak áradásakor kerül víz alá; ebben a felső, száraz barlangban cseppkő képződmények is vannak. A barlanggal szemközt emelkedő hegyen kockakövekből összerótt őrhely, Bóli vára állott. A barlangban koncerteket is szoktak tartani, mivel kiváló az akusztikája és összesen 5 híd is található benne és úgy 800 méter hosszú. A Bóli barlang hűs levegője után, érdemes lesz egy műanyag szandált felvenni, mert túránkat az alig másfél kilóméterre lévő Véka-szurdokban folytatjuk! Felejthetetlen élménnyel lehetünk majd így gazdagabb és vízállástól függően még akár a 3 éves gyermekek is önfeledten pancsolhatnak a patak kellemes vízében, amit majd bejárunk. Innen a Kárpátok “legvadabb” szurdokához, a Krivádiai-szurdokhoz megyünk, ahol van olyan rész, ami csak mésfél méter széles és csípőig vízben állsz, fölötted meg 30 méteres sziklák tornyosulnak!

csupa kaland a Vízesések-völgye
csupa kaland a Vízesések-völgye
Krivádiai-szurdok

Kiránduljunk a Krivádiai-szurdokban.

 

 

3. nap: Egész napos kirándulásra indulunk a Páring-hegységbe. A Kis-Páring körüli rhododentrom mezpket csodáljuk meg 2000 métere magasságban. Az autónkat 1250 méter magasságban hagyjuk, majd felvonóval megyünk egészen 1650 m. magasságig. Innen gyalogosan vágunk neki az oda-vissza 7 kilométeres útnak.

Rhododendronok a Kárpátokban, a Páring-hegységben.

4. nap: A Retyezátba látogatunk el, korán indulnánk a reggeli után, hogy ellátogassunk a Vizek-szája tóhoz (Gura Apelor) A cikkben a filmünk is a víztározónál felvett jelenettel kezdődik. Ezt a víztározót nagyrészt erdészeti út veszi körül, ami sok tekintetben fölülmúlja a Transzfogarasi utat is. Itt igazi vízesésből ihatunk és majd megállunk sokszor megcsodálni a fenséges panorámát. Utána a Retyezát egyik legszebb tengerszemét keressük fel, a Bukura tengerszemet 1990 méter magasan! A Pelegi rétig egészen autóval tudunk menni, innen úgy 3 óra a Bukura tó, 3 kilóméter 450 méter szintkülönbséggel. A bátrabbak felmehetnek a Bukura nyeregre is.

Rhododentronok a Bukura tó környékén
Rhododentronok a Bukura tó környékén

Saját készítésű filmjeinket nézd meg a You-Tube csatornánkon!


 

5. nap: Hazafelé indulunk, de ellátogatunk előtte a Szászsebesnél található Vörös-Árokhoz, ami Erdély Grand Canyonja. Innen az időnk függvényében még Algyógyra és Feredőgyógyra is elutazunk, ahol a Algyógyi római fürdőt, a csodálatosan szép Algyógyi-vízesést és az Algyógyi 600-1000 éves református templomokat keressük fel. Ha lehetséges, akkor felkeressük a Mádai-szorost ahol pisztrángokat is láthatunk a patakban. A közelben megnézzük egy Római kori város maradványait, római kori utat és egy tavertin bányát is.

Retyezát

 

A kirándulás időpontja:

                                  2022.   június 22. –  június 26.

                                2022.   július 4. –  8.  

 

Részvételi díj tartalmaz:  4. éjszakát,  4. reggelit és 4. vacsorát, tehát félpanziós. Az 5 napos kirándulás részvételi díja 94 ezer, Ft. A részvételi díj nem tartalmazza a belépődíjakat, fakultatív programok részvételi díját, a biztosítást, az útlemondási biztosítást.

Jelentkezés
– Itt, a honlapon: KAPCSOLAT 
– Facebook-os oldalunkon: FACEBOOK

– E-mail-ben: a turak.erdelyben@gmail.com címen,
– Telefonon: +36706775870

 

A túrákra, kirándulásokra  feltétlenül szükséges:
– Kényelmes túrabakancs és váltócipő
– Strapabíró túraruha és réteges meleg öltözet (minimum: póló, vékony pulóver és meleg pulóver vagy polárfelső, esőköpeny, kabát (pl. széldzseki)
– Kisebb hátizsák, az egy napos túrákra
Jó ha van:
– Túrabot (részben tehermentesíti a térded)
– Fürdőruha, vízipapucs.
– Szélnadrág (szeles vagy esős időben melegen tart)*

Páring-hegység

FPeter Tur Transylvania SRL Cod Unic Inregistrare: 3419966   J5/325/2015
Sediu social: Salonta, Strada Kulin György Nr. 37                                     

kapcsolat: HU +36706775870

Check Also

Medveles Erdélyben, Székelyföldön, a Szent Anna tónál

 Jöjjön el ön is hozzánk Erdélybe, Székelyföldre, ahol a Szent Anna tó környékén igazi élményben …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.